SZENT VID-HEGY ÉS KÁPOLNA

Leírás

A kápolnát a Szent Vid-hegy legmagasabb pontján találhatjuk (568 m). A körülötte lévő terület több rétegben őrzi az évezredeken át itt megtelepedett emberek emlékét.

A hegy a neolitikumtól az újkorig folyamatosan lakott volt. A késő bronzkorban, teraszos-fellegváras típusú településen működő őskori bronzműves központ működött itt, mely Európa második önellátó fémkultúrája volt. A kápolna melletti lépcsősoron egy terasszal lejjebb ereszkedhetünk, ahonnan jól látható az egykori teraszrendszer. Később kelta központ, a Római Birodalom idejében innen védhették azt a vízvezeték-rendszert, amely az egykori Savariát, a mai Szombathelyt látta el vízzel. A 9. században építették itt az első keresztény templomot Szent Vitus tiszteletére. Az Árpád-korban sánccal körülvett vár állt itt templommal, a vártorony romjai ma is láthatók a mai Szent Vid kápolna előtt. A kápolna a középkori vár helyén épült. A 18. századtól a környékbeliek búcsújáró helyként is látogatják. Az utolsó nagy tereprendezéseket 1859-ben a Szent Vid kápolna átépítésekor, illetve 1880-ban végezték. A hegytetőn még ekkor is álló középkori falmaradványokat ledöntötték, és kialakították a búcsújáróhely számára szükséges fogadótereket.

Helyszín & utazás